Bemutatkozás
Képek az üzletről

Domokos Adrienn, kaposvári fodrász vagyok.

Nem készültem pici gyerek korom óta fodrásznak, de azt biztosan tudtam, hogy bármi is legyen a szakmám, az csak kreatív és pörgős lehet. A művészetek mindig vonzottak, néhányba belekóstoltam. Végül 16 éves koromban határoztam el, hogy a fodrászat lesz az a szakma, ahol maximálisan kifejezhetem magam.

2004-ben a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban leérettségiztem, majd beadtam a jelentkezésemet a kaposvári Zichy Mihály Iparművészeti Ruhaipari Szakképző Iskola és Kollégiumba. 2 évig tanultam ott és ez idő alatt gyakorlatomat mesteremnél Pásztori Zsuzsinál, kaposvári fodrászmesternél szereztem. Tőle tanultam a női fodrászatot, édesapjától Pásztori Sanyi bácsitól pedig a férfit. A Pásztori Család megtanított a szakma iránti alázatra és tiszteletre, sokat köszönhetek Nekik!

Mesterem és Tanáraim segítségével, akik segítettek a felkészülésben, indultam a 2006-os SZKTV (Szakma Kiváló Tanulója Országos Versenyen)-n amit Miskolcon rendeztek meg. Az írásbeli részét megnyertem, ezzel biztosítottam a helyem a 20 tanuló között,akik bekerültek az országos döntőbe.  Végül a döntőn 2. lettem, a szakmunkás bizonyítványom kitűnő lett.

Köszönet jár a Családomnak , akik támogattak.

  • 2006. szeptember 4-én Családom segítségével Kaposváron megnyitottam fodrászüzletemet az Arany Fodrászatot,ahol teljesen önmagam lehetek.

Ezután meghívást kaptam színpadi munkára a 2006-os Haj és Stílus Kontyshow-ra a Syma csarnokba. Nagy örömmel töltött el, hogy neves fodrászokkal dolgozhattam egy színpadon. Sok újat láttam.

Folyamatosan képzem magam, érdekel minden újdonság, oktatásokra járok. Mindent szeretek a szakmámban, de kiemelném a kontyfésülést, amit különösen élvezek.

 

  • 2007-ben ismét részt vettem a Haj és Stílus Kontyshown (Kelet találkozása nyugattal). Ezúton is köszönöm Mindenkinek aki segített, hogy minden rendben menjen!

http://www.mateve.hu/b2.wmv

Kontyshow 2007.

  • 2008. november 9-én ismét volt kontyshow (Párizs és a Moulin Rouge világa), képek a galériában megtekinthetők:)

 

  • A 2009-es kontyshow témája "Afrika csillaga" :) időpontja nov. 7.

  •  A 2010-es Kontyshow témája Rock-Look volt.

Idén is jól éreztük magunkat. Köszönöm mindenkinek a segítséget, különösen:

 Vass Juditnak a sminket,

 

Czinki Editnek, hogy segített a ruha megvalósításában.

 

Minden Kedves Vendégemnek az érdeklődés, bíztatást, megerősítést:)


  • 2011-es konytshow témája a 80-as évek: A Rubik-kocka ihlette kreációhoz a ruhát Lovász Márta, a sminket Vass Judit készítette és a Hepho Photo örökítette meg. Köszönöm Nektek!

Célom, hogy elégedettek maradjanak Vendégeim, törekszem az egyediségre, mellőzni a monotonitást az életből és örök optimistának maradni:

"Egy homokszemben lásd meg a világot,

Egy vadvirágban a fénylő eget,

Egy órában az örökkévalóságot,

S tartsd tenyeredben a végtelent!"

William Blake

  „Nemes önbizalom, de ne az önhittség rugói lelkedet nagy célra feszítsék. Legnagyobb cél pedig itt e földi létben: Ember lenni mindig, minden körülményben.”(Arany János)
right